Hastánc

Cseréld köpönyeged fátyolra!
 

A hastánc eredete

 
A hastánc a világ egyik legrégebbi tánca, amely különféle népek, szokások által több földrajzi területen fejlődött ki. Észak - Afrika és Egyiptom környékén vagy törökországban keletkezett, majd elterjedt a többi arab országban. Az arab asszonyok egymás között táncoltak, egymást tanították.
Magyarországon az 1900-as években jelent meg.
A hastáncban mindenkinek a saját egyéniségét kell megtalálnia, a begyakorolt mozdulatokat spontán, ki-ki a maga egyénisége szerint alkalmazza, Kortól, testalkattól függetlenül bármelyik nő művelheti.
 
Hastánc kellékek:
 
- A fátyol, mely az ősi időkben az istennők öltözéke volt, az istennőkultusz hagyományaihoz tartozik.
- Az ujjcintányér, amelynek hangja annyira erős, hogy rögtön felhívja magára a figyelmet, ezzel a táncos büszkeségét, életerejét, aktív jelenlétét és kisugárzását erősíti.
- A bot, a tánc népies jellegét erősíti, saidi vagy baladi ritmusra táncolnak vele.
- Egyéb eszköz például a gyertya és a kard, amik mágikus szerepet játszanak és tovább fokozzák a hangulatot.
 

Rólam

 
Művésznevem Hana ami boldogságot, szerencsét jelent.
Vidám nő vagyok, aki mindig is szeretett táncolni! 2004-ben kezdtem el a hastánccal foglalkozni
Hamar rájöttem, hogy ez az a tánc, ami nekem való, amiben kiteljesedhet a nőiességem Testtartásom is megváltozott a különböző mozdulatok hatására. Az órák vidám hangulata és a kellemes zene mindig feldobott.
Több tanárhoz is jártam, Nyíri Tündénél kezdtem (Dzsinna), Tóth Éva, Sinka Viktória, Balla Tünde (Aziza), Kertai Éva (Taiva), majd az Aziza Art Bt. szervezésében, oktatói képzést szereztem Tudásomat folyamatosan fejlesztem. Több hazai és külföldi híresség workshopján is részt vettem (Tia, Mahmod Reda, Farida Fahmy, Sahra Saeeda, Saida).
Jó érzéssel tölt el, hogy tovább adhatom a tudásomat és amikor látom, hogyan bontakoznak ki a tanyítványaim. Szerintem mindenki meg tudja tanulni ezt a csodálatos táncot, csak kitartás kell hozzá, mint bármi máshoz az életben.
 
 
A hastánc oktatásról
 
Az órák felépítése:
- bemelegítés
- mozdulatok elsajátítása
- izoláció tanulás, testtudat fejlesztése
- kis koreográfia tanulása / órán vett elemek összerakása
- későbbiekben már egész koreográfiák tanulása
- örömtánc
- levezetés és nyújtások
 
 
Fellépéseket is vállalok, bulikon, céges rendezvényeken, partykon!
 
 
 
 

Hastánc oktatás

Hastánc fellépések

Elérhetőség

egeszseges-eletmod Budapest, XX. kerület, Közműhelytelep utca +36-20/4025165 egeszsegmegorzo.eletmod@gmail.com